Generálkivitelezés

Generálkivitelezés szolgáltatás 2

Egyetlen partner az ötlettől a kulcsrakész megvalósításig

A DAV Mérnöki Kft.-től „generálkivitelezés” címszó alatt valóban azt kapja, amit ez a szó jelent: teljeskörűen gondoskodunk és felelősséget vállalunk a projektért a részletek közös kidolgozásától a használatbavételig.

Saját szakembergárdánk, saját gépparkunk és számtalanszor bizonyított technológiáink révén az épületfelújításoktól a komplex telephelyfejlesztésekig ugyanazzal a rendezettséggel szolgáljuk ki partnereinket.

Maximalizált hozzáadott érték, minimalizált kockázatok

Saját erőforrásokra támaszkodunk

Projektjeinket stabil szakemberállományunkkal és saját, modern gépparkunkkal valósítjuk meg, ezzel csökkentve a külső tényezőknek való kitettséget.

A komplexitás szakértőjev

Generálkivitelezésünk kiterjed az épület, az épületszerkezet és a vasbeton műtárgyak megvalósítására, a meteorológiai- és technológiai terhekhez, illetve a terménynyomáshoz igazítva.

Minden részfeladatnál garantáljuk a színvonalat

Azon ritka munkálatokat (pl. ipari padló, épületvillamosság, villámvédelem), amelyekre házon belül nem áll rendelkezésre kapacitásunk, kizárólag nagy múltú, megfelelő szakembergárdával dolgozó, már számtalanszor bizonyított külsős alvállalkozókra bízzuk, akiknek tevékenységét teljes mértékben koordináljuk.

Mindenhol otthon vagyunk

Megoldásaink a legkülönfélébb ipari szektorokban alkalmazhatóak sikerrel, és a fő piacunknak számító mezőgazdaságban is egyre szélesebb a spektrumunk.

Kizárjuk a meglepetéseket

A tervezést és a kivitelezést is házon belül tartjuk, így nálunk a határidőket, az előzetesen megállapított költséget és a minőséget is garantáltnak veheti.

Mérnöki háttértámogatás és projektmenedzsment

Teljeskörűen megvalósítjuk az Ön igényeinek leginkább megfelelő beruházásokat, miközben csak egyetlen telefonszámot kell elmentenie, mégis megnyugtató kontrollja lesz a projekt felett!

A fenntarthatóság élvonalában

A DAV Mérnöki Kft. az ESG-kompatibilis megoldásaival megbízható partnere minden olyan vállalatnak, amely a jövőálló, zöld fejlesztések felé fordul.

Mitől „generál” a kivitelezésünk?

Sokoldalúságunknak megfelelően a különleges építménytípusok, speciális projektek és egyedi mérnöki kihívások (régi dongacsarnok megerősítése, technológiai állványszerkezet megvalósítása, magas kémény elbontása stb.) megoldását is bátran csapatunkra bízhatja!

Generálkivitelezés szolgáltatás 3

Sikereink motorjai

A DAV Mérnöki Kft. generálkivitelezési projektjeinek gördülékenysége mögött saját tulajdonú, egyedi gépparkunk áll. A világszínvonalú gyártók prémium építőgépeiből összeállított flottánk – többek között Mecalac földmunkagépekkel, Manitou teleszkópos rakodókkal, Cattaneo toronydaruval és lézervezérlésű szerelékekkel – nemcsak gyors és precíz munkavégzést tesz lehetővé, hanem a külső körülményektől való függetlenséget is garantálja.

Speciális gépeinket saját, magasan képzett szakembereink kezelik, biztosítva ezzel a munkák kifogástalan minőségét, pontosságát és határidőre történő teljesítését.

Készen áll, hogy megtapasztalja a generálkivitelezés valódi értelmét?

Akkor vegye fel velünk a kapcsolatot még ma! Építse velünk a jövőt, kompromisszumok nélkül!