ESG: lassítás helyett most kell igazán a gázra lépni!

Ez az első olyan bejegyzés a DAV Mérnöki Kft. blogján, amely már a nemrégiben teljes megújuláson átesett weboldalunkra íródik – éppen ezért cikkünknek is egy olyan témát választottunk, ami jól szimbolizálja a vállalatunk életében megnyitott, új korszakot. Ez pedig a világban szétnézve nem nagyon lehet más, mint az ESG, a környezettudatosság területe, amellyel megbízóink érdekében is már hosszú ideje aktívan foglalkozunk, és amely az alaposan újragondolt honlapunkon is egyre több helyen köszön vissza. Friss hírek szerint Magyarországon az ESG-kötelezettek kaphatnak némi könnyítést és haladékot – ám ne feledjük, a DAV Mérnöki Kft. nemcsak a „kötelezettek”, hanem az „elkötelezettek” mellett áll, ha fenntartható építési projektekről van szó! Ennek jegyében az aktuális fejlemények rövid összefoglalása mellett az alábbiakban kitérünk arra is, hogy bár a magunk részéről a jogszabályokkal nem, de mással nagyon is meg tudjuk könnyíteni az ESG-tudatosság felé menetelő vállalatok életét!

A sajtóban is nagy visszhangot kapott, hogy a magyar kormány a májusban beadott törvényjavaslatok alapján kész átültetni a hazai ESG-szabályozásba (2023. évi CVIII. törvény) a félhivatalosan csak „Stop the clock”, azaz „Állítsuk meg az órát” néven illetett, európai uniós irányelvet, amely több ponton is egyszerűbbé teszi a törvény hatálya alá tartozó vállalatok dolgát.

A talán legfontosabb újdonság, hogy a várhatóan még a Parlament tavaszi ülésszakának vége előtt (azaz június közepéig) elfogadásra kerülő módosítás két évvel elhalasztja a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségek kezdetét a közérdeklődésre számot nem tartó nagyvállalatok számára. Ennek megfelelően e körnek 2028-ban kell először ESG-beszámolót készítenie (a 2027-es üzleti évről). Ezzel párhuzamosan a mikro-, kis- és középvállalkozások 2027. június 30-ig mentesülnek az ESG-adatszolgáltatási kötelezettségek alól.

A küszöbön álló változások a közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatokat, amelyeknek már idén, a 2024-es üzleti évükre vonatkozóan is kell ESG-beszámolót készíteniük, annyiban érintik, hogy megszűnik náluk az előaudit végzésére vonatkozó kötelezettség. Emellett szintén újdonság, hogy a 2024-2026-os üzleti években elkészült ESG-beszámolókat nem szükséges nyilvánosan, mindenki számára elérhetővé tenni a saját honlapokon.

Ugyancsak módosulhat az ESG-törvény hatálya alá tartozó vállalatok köre. A most napvilágot látott kritériumok szerint azoknak a cégeknek lesz kötelező az ESG-beszámoló, amelyek éves nettó árbevétele a megelőző két üzleti évben meghaladta a 90 milliárd forintot, átlagos foglalkoztatotti létszámuk több mint 500 fő és a törvénytervezetben feltüntetett 27 ágazat valamelyikébe esik a TEÁOR besorolásuk.

Fontos látni, hogy mind az uniós, mind a hazai halasztás mögött az áll, hogy a döntéshozók belátták, hogy az ESG-kötelezettségek teljesítése, az átfogó fenntarthatósági stratégia megalkotása és az ehhez szükséges adatgyűjtés az eredetileg gondoltnál is komplexebb kihívás ad a vállalati szférának, amihez az erőforrások mellett elsősorban (sok) idő kell. Ez azonban azt is jelenti, hogy az óra talán most egy pillanatra megállt, de rögtön újra is indul, a cégekre váró feladatokra gondolva pedig az új határidők láttán sincs ok hátradőlésre, sőt.

Ráadásul ne feledjük, a jogszabályi nyomás csak az egyik azokból az érvekből, amelyek a legkülönfélébb szektorokban a fenntarthatóság felé terelik a szereplőket. Ahogy arra már ezen a helyen is többször kitértünk, egy vállalat zöldülése a különböző pályázatokon is jelentős pluszpontokat érhet, illetve mindez a hitelpiacokon is az elbírálás egyre markánsabb szempontjává válik. És legalább ugyanilyen fontos lehet, hogy a különböző nagyvállalatok egyre inkább az ESG-szempontokat is figyelembe véve döntenek beszállítói láncuk összetételéről, azaz a fenntarthatóság vagy épp a társadalmi felelősségvállalás, az átláthatóság előtérbe kerülése ma már az üzleti döntések egyik legfőbb mozgatórugója is.

Ha ebből indulunk ki, kijelenthető, hogy miközben a szabályozás aktuálisan látszólag némi lassításra is késztetheti ilyen téren a cégeket, aki most gyorsít fel, és akár önkéntes alapon jelentős eredményeket mutat fel az ESG területén, az óriási versenyelőnyre tehet szert, amit jókora pénzügyi sikerre is fordíthat. Pontosan ez az oka annak, hogy a DAV Mérnöki Kft.-nél sem veszünk vissza, és saját tevékenységünk fokozatos fenntarthatóbbá tétele mellett ESG-kompatibilis építőipari technológiákkal és a hozzájuk tartozó komplex projektmenedzsmenttel, generáltervezéssel és generálkivitelezéssel támogatjuk a jövőt szem előtt tartó megbízóinkat!

DAV mérnöki Kft. cégünkről

Az ESG témájának új köntösbe bújt honlapunkon is külön aloldalt szenteltünk, ahol részletes fenntarthatósági irányelveinket is megtekinthetik mindazok, akik meg szeretnének bizonyosodni arról, hogy nekünk a fenntarthatóság nem egy üres üzenet, hanem működésünk alapelve. A csarnoképítésben gondolkozók számára a legfontosabb talán az, hogy tudatos lépésekkel úgy alakítottuk technológiánkat és folyamatainkat, hogy azok minél több ponton megfeleljenek az ESG-kritériumoknak, így megbízóink is kiemelkedjenek velük a piacon.

A teljesség igénye nélkül a fentiek jegyében innovatív HungaroSpan ívszerkezetes épületeinket lényegében hulladékmentesen, újrahasznosítható és újra felhasználható anyagok alkalmazásával gyártjuk és kivitelezzük, méghozzá rekordgyorsaságú idő alatt, ami tovább mérsékli a beruházások karbonlábnyomát. Csarnokaink emellett kifejezetten alacsony fenntartásúak, így a teljes életciklusuk alatt kedvező környezeti értékeket produkálnak.

Mindez pedig még csak az ESG „E”, azaz környezeti lába, amely mellett a társadalmi és irányítási szempontokra is nagy hangsúlyt fektetünk, így mára egy vállalatirányítási rendszerrel dolgozó, ellenőrzött, hatékony folyamatokkal rendelkező, átlátható, etikus módon működő és a digitális megoldásoknak is egyre nagyobb teret engedő cég vagyunk. És legalább ilyen lényeges, hogy a DAV Mérnöki Kft. szigorú fenntarthatósági követelményeket támaszt minden beszállítója felé is annak érdekében, hogy az ESG-tudatos vállalatok legjobb szövetségesei legyünk a csarnoképítés terén, legyen szó a már említett HungaroSpan technológiáról vagy hagyományos acélszerkezetű épületekről.

Visszautalva az ESG-törvénnyel kapcsolatos változásokra, az eddigiek tükrében talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy cégünk megoldásaival mindenki egy lépéssel a szabályok (és a versenytársak) előtt járhat, és nem csupán lekövetheti a trendeket, hanem az elsők közt formálhatja is azokat!

Hasonló cikkek

csarnoképítés

ESG: lassítás helyett most kell igazán a gázra lépni!

A DAV Mérnöki Kft. új weboldalán az ESG-tudatosság kiemelt szerepet kap. A blogbejegyzés a hazai ESG-szabályozás változásait ismerteti, és hangsúlyozza: a vállalat nemcsak megfelel a követelményeknek, hanem fenntartható technológiáival és komplex szolgáltatásaival aktívan támogatja partnereit is a zöld jövő megvalósításában.

Tovább olvasom »

Az ötlet az Öné – a többit ránk bízhatja!

Valósítsa meg elképzeléseit egy olyan csapattal, amely az első ötlettől a komplett megvalósításig mindenről gondoskodik. A DAV Mérnöki Kft.-nél innovatív, fenntartható megoldások és profi, felelős szakemberek várják – mert mi nemcsak építünk, hanem jövőt formálunk.