Előző itteni cikkünkben kitértünk arra, hogy a többnyire a fenntarthatósággal azonosított – ám ennél némiképp tágabb – ESG-elvárások már most is hatással vannak a mezőgazdasági cégek életére, a közeljövőben pedig ez még inkább így lesz. Mint akkor is utaltunk rá, az agrárvállalkozások számára az egyre lényegesebb környezettudatosság szempontjából is jó pont lehet a DAV Mérnöki Kft.-vel való együttműködés. Ezzel kapcsolatban most egy konkrét projektünket is bemutatjuk, melynek során ráadásul nemcsak a bolygónk, hanem megbízónk pénztárcája is jól járt!
Adott volt egy hatékonyan már nem használható terménytároló, aminek a helyén egy hasonló célú, de vadonatúj, minden igényt kielégítő létesítményt kellett megvalósítani. A teljes körű tervezéssel és kivitelezéssel cégünket bízták meg, mi pedig megbízónkkal egyetértésben úgy döntöttünk: próbáljuk meg a legtöbbet kihozni (szó szerint) a régi épületből, azaz hasznosítsuk a lehető legsokrétűbb módon a bontás során keletkező hulladékot, alapanyagokat. Ezzel ugyanis egyszerre csökkenthettük az új mezőgazdasági épület költségét, illetve – ahogy azt a pályázatok során is hangsúlyos ESG-előírások megkövetelik – a projekt ökológiai lábnyomát.
Hogyan „születtek újjá” a régi terménytároló elemei?
Az egykori építmény „zöld mentőakciójának” fontos része volt, hogy gondoskodtunk a bontás során keletkező anyagok újrahasznosításáról. Ebben jár élen az acél, amely veszteség nélkül, 100%-ban felhasználható azonos minőségű alapanyag gyártására. Ennek megfelelően első lépésként a rácsos tartós tetőszerkezet elemeit szállításra alkalmas méretűre vágtuk, és átadtuk egy hulladékkezelő vállalatnak – a projekt egy későbbi fázisában pedig ugyanígy tettünk a földben lévő betonszerkezetek kiásása során nyert betonacéllal. Ennek köszönhetően a körforgásos gazdaság értékes, másodlagos nyersanyagokhoz, megbízónk pedig azonnali bevételhez jutott.
Az ESG-tudatos kivitelezés másik lényeges vonulata pedig az volt, hogy a régi épületből kikerülő, még arra alkalmas alapanyagokat különböző formában „bedolgoztuk” az új létesítménybe. A néhai beton- és téglafalazatot például nagy teljesítményű darálógéppel aprítottuk fel, hogy aztán a betont a korszerű épület alatti kőágyazatban, a téglát pedig a beruházás keretében megvalósuló, kövezett út alatt hasznosítsuk újra. Ennek környezetre gyakorolt, pozitív hatását még könnyebb belátni, ha hozzátesszük, hogy ezzel nem kevés új kőanyag előállítását és szállítását sikerült megspórolni, annak minden károsanyag-kibocsátásával együtt.
Ezt követően a betonpadló alatti kőágyazatot is felszedtük, deponáltuk, majd visszaépítettük a helyi talaj felhasználásra alkalmasnak ítélt részeinek keverésével, a korábbi pontalapozás helyén létrejött munkaárkokat így ezzel tudtuk visszatölteni. Végezetül, a földből kivésett betont ugyancsak gépi darálással hasznosítottuk az új mezőgazdasági épület ágyazatánál.
Fontos megemlíteni, hogy a DAV Mérnöki Kft. egyik legfőbb védjegyének számító professzionális műszaki tervezésnek köszönhetően az újrafelhasznált anyagokat is jócskán tartalmazó alapok statikai szempontból maximálisan megfeleltek a vadonatúj terménytároló fogadására. Megbízónk így egy költség- és környezettudatos módon épült, HSV500 ívszerkezetű dongacsarnokkal gazdagodott – amely ráadásul nemcsak az eddig leírtak miatt nevezhető fenntarthatónak.
Hogyan felelnek meg mezőgazdasági épületeink az új idők elvárásainak?
A saját innovációnk eredményeként létrejött HungaroSpan rendszerrel kimondottan kedvező költséggel üzemeltethető létesítmények valósíthatóak meg, ami napjainkban talán a korábbiaknál is lényegesebb kritériummá vált. Egyedülálló, már számtalan helyen bizonyító íves csarnokainknál többek közt nincs szükség fűtésre és hőszigetelésre, szellőzésük pedig a természetes, gravitációs elv alapján is megoldható. Ezenkívül technológiai repertoárunkban több olyan, magasabb műszaki tartalmú megoldás is szerepel, melyekkel hosszútávon gondolkodva még tovább faraghatók a fenntartási költségek. Ezek közé tartozik pl. a speciális, egybeöntött, fugamentes ipari betonpadló is, amely a karbantartási költségek megtakarítása miatt idővel képes behozni a kezdeti plusz ráfordítást.
Ha pedig a manapság az uniós pályázatok során is egyre inkább elvárt és díjazott ESG-elvárásokról van szó, érdemes azt is megjegyezni, hogy ha új terménytárolója mindenre kiterjedő megvalósításával a DAV Mérnöki Kft.-t bízza meg, egy „zero waste”, azaz hulladékmentesség koncepciója mentén készülő csarnokkal helyezheti jobb alapokra vállalkozását. Típusépületek lévén ugyanis az egyik projekt során feleslegessé váló elemeket – ha kell, módosítva – fel tudjuk használni más helyszíneken. A sérült darabokat pedig rendre elindítjuk az újrahasznosítás útján, ami a korábban említett módon az acél esetén maximálisan hozzájárul az alapanyagok hőn áhított körforgásához.
Ha fenntarthatóság, akkor (is) DAV!
Egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy az ESG-követelményeknek történő megfelelés elengedhetetlenné válik a mezőgazdasági cégek számára – ebbe pedig a saját tevékenységük megújítása mellett a fenntarthatóságot szem előtt tartó partnerek kiválasztása is beletartozik. Így aztán, akinek új terménytárolóra vagy egyéb létesítményre van szüksége, a környezettudatos szempontból is kedvező technológiával és rugalmas, már bizonyított zöld megoldásokkal felvértezett vállalatunk szakembereihez bátran fordulhat!
Legutóbbi hozzászólások