+36 25 508 409 davmernoki@davmernoki.hu

Blogunk legutóbbi bejegyzésében már kitértünk arra, hogy bár a mezőgazdasági épületek piacán a többségnek alighanem még ma is a dongacsarnokokok jutnak elsőre eszébe a DAV Mérnöki Kft.-ről, a tevékenységünk ennél jóval sokrétűbb. Egyre szélesebb technológia spektrumunkkal a mezőgazdasági és más cégek változatos létesítményigényére tudunk kifogástalan, teljeskörű megoldásokat adni – középpontban a mérnöki gondolkodással, generáltervezőként és generálkivitelezőként is szolgáltatva. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a növekvő komplexitás miatt háttérbe szorulnának olyan, az évtizedek során a védjegyünkké váló technológiák, mint a HungaroSpan íves szerkezetek. Sőt; hisszük, hogy a lehető leghatékonyabb, jövőbe mutató megoldásokat kereső mezőgazdasági vállalkozás számára ma is ez a térlefedési eljárás a legjobb választás. Éppen ezért érdemes talán ismét néhány szót ejteni a technológiáról, amely annak idején megelőzte korát, és még ma is tartogat újdonságokat azoknak is, akik úgy gondolják, már tökéletesen ismerik!

A HungaroSpan rendszer az amerikai K-SPAN technológia továbbfejlesztésével jött létre. Az átfogó kísérletsorozatot és szoftverfejlesztést is magába foglaló innovációs folyamatot a DAV Mérnöki Kft. elismert hazai egyetemi tudásbázisok szakmai együttműködésével végezte, melynek eredményeként a K-SPAN profiloknál ideálisabb keresztmetszetű és nagyobb teherbírási értékeket elérő ívelemek jöttek létre. Ennek köszönhető, hogy a HSV500 íves profilokkal 1,50 mm-es anyagvastagság mellett akár 25 méteres támaszközű térlefedéseket is meg tudunk valósítani úgy, hogy a szerkezet biztonsággal elviselje a Eurocode szabvány szerinti terheléseket.

A CE minősítéssel rendelkező, acéllemez-tekercsekből, hossztoldás nélkül készülő HSU300 és HSV500 íves profilokat az építési helyszínre telepített, mobil gyártósorunkon gyártjuk. Az ívelemek egymáshoz kapcsolódását hidegkorcolással biztosítjuk, melynek köszönhetően azok acélhéjszerkezetként funkcionálnak. A kiforrott technológia révén szabályos körszelet-geometriák érhetők el, 15-40% közötti fesztáv/ívmagasság aránnyal. Az elérhető fesztáv 12 és 25 méter között állítható, az ívmagasság így akár több mint 8 méteres is lehet. A lemezvastagság 1,00-1,50 mm közt változtatható a terheléshez igazítva, melynek meghatározásában a DAV Mérnöki Kft. tervezői csapatának korszerű, egyedi szoftverei vannak segítségünkre.

A specifikumok fenti – még messze nem teljes – listájából számos pozitívum fakad, amik miatt az ezzel az innovatív megoldással készülő épületek kiemelkedően jó választásnak számítanak –különösen a mezőgazdaságban.

Először is, a megvalósításhoz nincs szükség külön primer és szekunder tartószerkezetre illetve épületburkolatra, az egy ütemben történő kivitelezés pedig lényegesen csökkenti az építési időt – egy 1000 m2-es csarnok esetén ez jellemzően 8-10 nap. Már maga a gyors munka előrevetíti a költségek lefaragását, ha pedig hozzátesszük, hogy az önhordó ívszerkezet fajlagos anyagfelhasználása az alapterületre vetítve rendkívül gazdaságos (kb. 20-27 kg/m2), akkor még érthetőbb, miért hozhatóak tető alá a hagyományos acélszerkezetekhez képest lényegesen alacsonyabb áron a HungaroSpan épületek.

De nemcsak a fenti érvek miatt született az évtizedek során 300-nál is több mezőgazdasági csarnok a HungaroSpan technológia használatával, hanem azért is, mert az említett korcolt, egyben csavarmentes elemkapcsolatok teljes vízzárást, vagyis beázásmentességet is garantálnak az épületeknek, ami kulcsfontosságú az agrárvállalkozások számára. Ugyanígy a szektor rengeteg szereplője tette le a voksát a DAV Mérnöki Kft. és a HungaroSpan dongacsarnokok mellett az ívszerkezet önhordó mivolta miatt. Ennek legjobb tulajdonságai a számukra aranyat érő nagy belmagasság és a 100%-ban szabadon hagyott belső tér.

Annak érdekében, hogy dongacsarnokaink rugalmasan illeszkedjenek a legkülönfélébb funkcionális elvárásokhoz, az évek során több opcionális lehetőséget fejlesztettünk hozzájuk. A pára visszacseppenését megakadályozó, antikondenzációs filcbevonat ma már alapértelmezettnek számít, de az oldalsó bejáratok, ablakok, bevilágító felületek és ipari kapuk beépítésére is megvan a profi megoldásunk. Mostanra pedig egyre többször bizonyítjuk, hogy a létesítményen belüli technológia (pl. terményszárító vagy -tisztító) zökkenőmentes, beltéri integrálása sem jelent gondot szakembereink számára, akik a ránk jellemző módon ezt a feladatot is a folyamat összes lépésre kiterjedően, mindent egykézben tartva oldják meg.

Már a fentiekből is látszik, hogy a HungaroSpan rendszer évtizedek óta tartó sikerének egyik titka, hogy folyamatosan alkalmazkodni tudott a világ és a megbízók elvárásainak változásaihoz – márpedig az átalakulás egyik legfőbb irányát ma egyértelműen a fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülése jelöli ki. A mezőgazdasági vállalkozások számára az egyre szigorodó ESG kritériumok betartása nemcsak a pályázati előírások és pluszpontok miatt fontos, hanem a környezettudatos, tevékenységükért felelősséget vállaló cégek ma a pénzintézetek, a befektetők és a potenciális partnerek szemében is egyre vonzóbbá válnak. És akkor arról még nem is tettünk említést, hogy a klímaváltozásnak egyik leginkább kitett ágazatként az agrárium számára létkérdés is ökológiai lábnyomának csökkentése.

Különösen jó hír a jövőt szem előtt tartó vállalatok számára, hogy a DAV Mérnöki Kft. az építőipari szegmensben az elsők közt ismerte fel e folyamat jelentőségét, ennek köszönhetően a HungaroSpan technológia is már most megfelel az ESG szempontoknak. A már részletezett, rekordgyorsaságú kivitelezési idő miatt például az építkezés karbonlábnyoma kirívóan alacsony, hasonlóan a munkálatokkal járó zaj-, fény- és porszennyezéshez. A gyártást és a kivitelezést eközben lényegében hulladékmentesen, újrafelhasználható és újrahasznosítható anyagok sokrétű alkalmazásával végezzük, ráadásul a HungaroSpan csarnokok kimondottan alacsony fenntartásúak, ami jelentősen csökkenti az ökológiai lábnyomot a teljes életciklus során.

Az ESG „környezeti” lábán túl pedig cégünk a „társadalmi” és a „vállalatirányítási” szempontokra is kiemelt hangsúlyt helyez: a DAV Mérnöki Kft. egy a szektorban ma még kuriózumszámba menő módon hivatalos fenntarthatósági irányelvekkel rendelkező, működését egyre inkább az ESG követelményekhez igazító, szervezett és rendezett vállalat, amely így ideális láncszeme lehet egy fenntarthatóságot előtérbe helyező cég zöld beszállítói láncolatának. Ugyancsak lényeges tényező, hogy a fenti stratégiai törekvések eredményeként projektjeink szakértői elemzések szerint alkalmasak lehetnek az elismert BREEAM rendszer Very Good minősítési szintjének teljesítésére.

Számtalan érvet tudnánk még sorolni innovatív technológiánk mellett, azonban a legjobb bizonyíték mellette alighanem az, hogy az évtizedek során rengeteg mezőgazdasági csarnoképítés során megtiszteltek bennünket a bizalmukkal a cégek, melyek közül sokan visszatérő ügyfeleink. A Cornmill Hungary Kft. részére például az első sikeres projekt után több ütemben összesen 18 db, nagyméretű terménytárolót építettünk HSV500 íves elemekkel, együttesen mintegy 25 920 m2-es nettó alapterülettel. Erről és más projektjeinkről is találhatóak látványos videók a DAV Mérnöki Kft. Youtube-csatornáján, míg a HungaroSpan rendszerről és komplex tevékenységünkről weboldalunkon olvashatók további részletek.

A technológia sikertörténetét pedig folyamatosan továbbírjuk, azaz gondoskodunk a csarnokok és partnereink jövőjének építéséről – bízunk benne, hogy sokan velünk tartanak ezen az úton.

Pin It on Pinterest

Share This