Legyen szó mezőgazdasági csarnokokról vagy más funkciójú létesítményekről, a beruházóknak már a kezdet kezdetén le kell tenniük a voksukat valamilyen típusú épületszerkezet mellett. A döntést számos tényező befolyásolhatja, amelyeket mindig egyénileg kell mérlegelni, az adott vállalkozás igényeinek és lehetőségeinek megfelelően. A DAV Mérnöki Kft.-re jellemző komplex projektmenedzsment keretében, több évtizedes mérnöki és építőipari tapasztalatunkra alapozva minden hozzánk forduló ügyfelünknek igyekszünk támpontokat adni a választáshoz – ezeket pedig most röviden legfrissebb bejegyzésünkben is összefoglaljuk.
A projektek többségénél alapvetően két fő tartószerkezeti típus jöhet szóba. Az úgynevezett hagyományos épületszerkezet külön alapozást igényel, és elsődleges (primer) acélvázból mint fő tartószerkezetből, másodlagos (szekunder) tartószerkezetből (mely az épületburkolat fogadására és a nyílások kialakítására szolgál) és külső épületburkolatból áll. A számos területen, köztük a mezőgazdasági épületeknél szintén elterjedt, nem hagyományos, önhordó tartószerkezetek pedig általában íves kialakításúak, és nincs szükség hozzájuk külön az említett primer és szekunder tartószerkezetekre, valamint épületburkolatra.
Már ebből a rövid ismertetésből is látszik, hogy mindkét megoldás rejt magában előnyöket és hátrányokat megvalósítási és használati szempontból egyaránt. A hagyományos tartószerkezetek erényei közé tartozik az épületszerűbb megjelenés, a nyílások könnyebb kialakíthatósága, a jó hőszigetelhetőség, valamint, hogy ez a szerkezet általában egyszerűbben adaptálható a technológiai folyamatokhoz.
A hagyományos tartószerkezetek hátrányai között kell említenünk a külön alapozási rendszert, a nehéz, hegesztett primer konstrukciót és a tetemes szerelési munkaigényt. Részben ezekből is következően ez a megoldás magasabb árat hoz magával, továbbá az épületburkolatok rögzítésére használt sok csavar miatt a beázás lehetősége is fokozott, ami számos szektorban végzetes is lehet – elég talán csak egy terménytárolóra gondolni.
A nem hagyományos épületszerkezetek egyik legfőbb előnye, hogy a primer és szekunder tartószerkezet, valamint az épületburkolat egyetlen ütemben készül, ami – a helyszínen gyártott ívelemekkel és a hosszú évek tapasztalatai által kialakított, egységes épületelemekkel karöltve – utolérhetetlenül alacsony építési időt tesz lehetővé. Emiatt, és néhány további tulajdonsága miatt, ez az általában íves technológia a hagyományos szerkezetekhez képest lényegesen alacsonyabb áron kivitelezhető. A csavarmentes, korcolt elemkapcsolatoknak köszönhetően ráadásul a beázásmentesség is garantált, és ezenkívül is minden meteorológiai terhet ugyanúgy elvisel egy ilyen csarnok, mint a hagyományos épületszerkezetek.
A hátrányok közé tartoznak az íves felépítés miatti kötött formák, a nehézkesebb térformálás és az, hogy maga a megjelenés építészetileg nehezebben befogadható – bár hozzátehetjük, hogy a DAV Mérnöki Kft. saját innovációjaként létrejött HungaroSpan ívszerkezetes csarnokokat esztétikus külsővel és belsővel tudjuk ellátni. Ugyancsak nagyobb kihívást jelent a hőszigetelés (amelyet azonban kétrétegű kialakítással meg tudunk oldani), valamint a nyílások elhelyezése, amelyek főként a végfalakra koncentrálódnak. A nem hagyományos épületszerkezeteknél ezenkívül számításba kell venni a korlátozottabb teherbírást és a némiképp limitált felhasználási területet.
Van tehát mit mérlegre tenniük a beruházóknak, akik közül az elmúlt évtizedekben rengetegen választották a HungaroSpan-típusú íves csarnokszerkezeteinket. A visszajelzések alapján a döntésüknél leginkább az alacsony ár és a rövid kivitelezési idő nyomott sokat a latban, de természetesen lényeges szempont a kondenzációmentesség és a 100%-ban szabadon hagyott belsőtér is, amelyben könnyen elérhetőek a billentési belmagasságok. Összességében elmondható, hogy bizonyos szektorokban, például a mezőgazdasági csarnokok területén kifejezetten ideális célépületeket lehet tető alá hozni a technológia segítségével.
Erőtani szempontból a HungaroSpan ívszerkezeteket egyedileg fejlesztett ConSteel szoftver segítségével az Eurocode szabványok szerint tudjuk méretezni. Az építész tervezőket számos csomóponti ábrával, mintatervekkel és műszaki tanácsadással segítjük.
Meg kell jegyezni, hogy a DAV Mérnöki Kft. kapacitásaink fényében hagyományos, acélszerkezetű épületek megvalósításával is foglalkozik, de megbízóinknak már több mint 25 éve ajánljuk az általunk kifejlesztett és tökéletesített HungaroSpan-ívszerkezeteket. Ezzel az idő- és költséghatékony térlefedési eljárással már több mint 300 épületet, köztük rengeteg mezőgazdasági csarnokot kiviteleztünk, referenciáinkkal kapcsolatban pedig sokatmondó, hogy megrendelőink igen nagy része visszatérő ügyfél. Cégünk védjegyeként a nem hagyományos, íves technológiával készülő épületekhez mindig teljes körű projektmegvalósítás tartozik, ami a szakszerű műszaki tervezéstől a kulcsrakész kivitelezésen át a használatba vételi eljárásig minden lépést magában foglal.
Legutóbbi hozzászólások